„A vendéglátó gazda ünnepélyesen közölte a hosszú asztalt a szőlőskert közepén körülülő vendégekkel, meglepetés is következik.” A nagyhírű természettudós, Jedlik Ányos hozta magával legújabb találmányát.

Át is adta a szót, át is vette Jedlik a közlést. Elmondta, hogy ő ugyan nem iszákos fajta ember, de ebédhez és vacsorához szívesen megiszik úgy egyiccényi akár piros, akár fehér szeszes italt. Csak az a baj, hogy a bor csípi a nyelvét és karcolja a torkát. Jó lenne, ha kevesebb alkohol volna benne. De hát egy természettudósnak semmi sem lehetetlen. Aki feltalálta a dinamót, az azt is ki tudja találni, hogyan lesz a botból gyengébb, de mégis könnyű ital?

Tehát a szeszes italt keverni kell a vízzel, de ez így nem elég jó, ezért a vízbe szénsavat is kell vegyíteni. Nos ő kitalálta és elhozta a kitűnő házigazdának kitűnő szüretére.

Tessék megkóstolni.

Vörösmarty volt az első vállalkozó. A tudós fizikus egy hosszú poharat félig töltött borral és varázspalackjából belefröccsentette a szénsavas vizet. A feltaláló az újféle ital felé mutatott és mondotta – Íme a spritzer. Vörösmarty felemelte a poharat és azonnal átkeresztelte: – Spritzer? Ez túl németes. Jobb és magyarosabb, ha fröccs a neve. – És magasra emelte a habzó poharat.

Erre már a többiek is töltötték és vegyítették az italt. Fel is álltak és végig koccintottak. Ittak is tovább, de Vörösmarty leült, papírt vett elő… ő pedig néhány sort írt, felállt, és kezében a papírossal olvasta a sebtében készülő vers első sorait:

Fölfelé megy a borban a göngy;
Jól teszi.
Tőle senki e jogát el
Nem veszi …

A vendégsereg felállt és tapsolva ünnepelte a költőt, aki ily gyorsan megverselte a legújabb pohárköszöntőt …”

(Hegedűs Géza: A világmindenség első fröccse)